LCD kijelző: első forrasztásos játék :)
2018. február 10. írta: hahópihehh

LCD kijelző: első forrasztásos játék :)

Azt szeretem a legjobban a hardware programozásban, hogy itt végre azzal foglalkozhatok, ami a leginkább leköt, és ez többekkel ellentétben nem az, ahogy életre keltek egy tárgyat, hanem az, ahogy összeszerelem. Abban a pillanatban, ahogy a legutóbbi projektnél elhagyta ML száját, hogy az LCD kijelzőt azért nem tudjuk összekötni a hőmérővel, mert bele kellene forrasztani a pineket, már tudtam, hogy legközelebb tuti az LCD kijelzőt akarom majd használni, de csak azért, hogy forraszthassak :D

És végre eljött ez a nap is, bár nem a legkorszerűbb eszközökkel, mert ML eBay-es "játék" forrasztócuccait örököltem meg, de ahhoz, hogy pár pint odaragasszunk az LCD-hez, pont jó lesz.

Már most elkezdtem nézegetni a kedvenc oldalamon, hogy mit kell majd csinálnom, és örömmel láttam, hogy a negyedik oldalon a forrasztás van, úgyhogy igazából holnap délelőtt már neki is állhatok, ahogy kiválogattam a szükséges alkatrészeket :)

Az már biztos, hogy ez is library-val fog dolgozni, mint a négyszámjegyű kijelző, de mivel már találkoztam ezzel a helyzettel, legalább most már a dolgok felét értem, ami történni fog, és mivel az összekötés része sem tűnik az eddigieknél bonyolultabbnak, bízok abban, hogy a forrasztási részen kívül nem lesz szükségem ML-re, de majd holnap meglátjuk.

Tehát amire szükségünk lesz, az maga a kijelző, az Arduino, a breadboard, egy újdonság, hivatalos nevén potenciométer (bakker, ez a potméter?! loool, már csilliószor hallottam, de sose tudtam, hogy mi az...) és egy köteg jumper wire. Mivel a korábbi készítményeimhez még érzelmi kötelékek fűznek, az egyik új Arduino-t és breadboard-ot fogom be a melóra. Ja, egyébként pont ma érkeztek meg a mini breadboard-ok is, és ezúton hívnám fel a figyelmet egy piaci résre, mert rózsaszínűt sehol sem találtam :(

hozzavalok.jpg

Miután lecsippentettem a lábsorról a megfelelő mennyiséget, már neki is állhattam a már annyira várt forrasztásnak, de most még időben megnéztem, hogy hogyan kell odaszögelni az Arduino-hoz, nehogy jó szokásomhoz híven ezt is fordítva csináljam, mert ezt nem két köröm árán szedném szét, az biztos.

És megtörtént a forrasztás :D Háááát, én azt hittem, hogy ez sokkal könnyebb dolog, de durván remegett a kezem, és annyira pici helyre kellett fókuszálnom, hogy tisztára összegabalyodtak a szemgolyóim :D 

forrasztas.JPG

Ezek összeadva a forrasztó eurocentekben mérhető értékével az alábbi eredményt adták, mondjuk balról a negyedik szerintem csodálatos lett, de azért kinéz, hogy néhány pint összeházasítottam, aminek egy apró zárlat lesz a vége :D

forrasztas_eredmenye.JPG
U.i.: nyilván ezek a forrasztások annyira lettek stabilak, mint amennyire szépek, úgyhogy még egy kicsit meg kellett őket simogatnom, viszont rájöttem, hogy miért írta emberünk azt, hogy rakjuk rá a breadboard-ra az LCD-t. Így, hogy a lábmentes rész szépen ráfeküdt, a lábak pont úgy lógtak le róla, hogy kényelmesen hozzájuk fértem, a lámpát is tudtam úgy pakolni közvetlenül magam elé, hogy telibevilágítsa az egészet, és rögtön nem bandzsítottam meg kézremegtem, viszont szebbre is sikerült a forrasztás, plusz már nem is mászkálnak el a lábak.

hogyan_forrasszunk.jpg

Akkor most neki is állhatok összepasszintani a ledet és az Arduino-t, valahogy így:

learn_arduino_fritzing.jpg
Ezzel gyorsan megvoltam, közben rájöttem, hogy kezdenek kialakulni szokások, ami a jumper wire-t illeti, így pl. hogy az 5V-ot használó lábakat pirossal, a földet használókat pedig zölddel kötöttem össze. Apróság, de kezdem magam már igazi belső körösnek érezni ettől :D

A kódolás mindössze ennyiből áll, de elsőre csak világít ez a nyavalya, szöveget kiírni nem hajlandó. Morcos vagyok.

 1
 2
 3
 4
 5
 6
 7
 8
 9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
// include the library code:
#include <LiquidCrystal.h>

// initialize the library by associating any needed LCD interface pin
// with the arduino pin number it is connected to
const int rs = 7, en = 8, d4 = 9, d5 = 10, d6 = 11, d7 = 12;
LiquidCrystal lcd(rs, en, d4, d5, d6, d7);

void setup() {
  // set up the LCD's number of columns and rows:
  lcd.begin(16, 2);
  // Print a message to the LCD.
  lcd.print("mukodj!");
}

void loop() {
  // set the cursor to column 0, line 1
  // (note: line 1 is the second row, since counting begins with 0):
  lcd.setCursor(0, 1);
  // print the number of seconds since reset:
  lcd.print(millis() / 1000);
}


UPDATE: EGYEDÜL TROUBLESHOOT-OLTAM!!!!!! :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

A potmétertől végülis megszabadultam, mert az LCD 3-as lábát átraktam az Arduino 9-esére, amit írásra állítottam be, hogy azzal szabályozzam a kontrasztot, a többi lábat pedig inkább az Arduino 2-5 és 11-12 lábaira tettem. Ja, és hisztiből átírtam a kijelző második sorát, úgyhogy most már nem az utolsó reset-től számítja az időt. Hehe.

Végülis most így néz ki a kód, ami működik is:

 1
 2
 3
 4
 5
 6
 7
 8
 9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
// include the library code:
#include <LiquidCrystal.h>

// initialize the library by associating any needed LCD interface pin
// with the arduino pin number it is connected to
const int rs = 2, en = 3, d4 = 4, d5 = 5, d6 = 11, d7 = 12;
LiquidCrystal lcd(rs, en, d4, d5, d6, d7);

void setup() {
  // set up the LCD's number of columns and rows:
  lcd.begin(16, 2);
  // Print a message to the LCD.
  lcd.print("mukodj!");
  pinMode(9, OUTPUT);
  analogWrite(9, 50); //change 50 to adjust contrast
}

void loop() {
  // set the cursor to column 0, line 1
  // (note: line 1 is the second row, since counting begins with 0):
  lcd.setCursor(0, 1);
  lcd.print("mukodj vegre!");
}


Ilyen az új vezetékezés (én csináltam a rajzot, ezt is először, azért ilyen, mondjuk friss szemmel nézve ennél kevésbé katyvaszosan is meg lehetett volna oldani, de már csak örültem, hogy sikerült):

lcd_fritzing_1.png
És így néz ki az LCD:

lcd_keszen.jpg

Őszintén szólva most nagyon büszke vagyok magamra, mert az első forrasztásom sikerült, és még a problémát is meg tudtam oldani :))))))))

Úgy veszem észre, ML is büszke rám, mert már ki is találta a következő projektet, mégpedig, hogy közvetlenül gépről írjam át a szöveget az LCD-n, úgyhogy lesz még dolgom ezzel is :)

E.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemertekalovakhozdeazertvanegy.blog.hu/api/trackback/id/tr4513648666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása